Teltházzal zajlott le az Agrárminisztériumban megrendezett „A Nemzeti Biodiverzitás Stratégia végrehajtása a vízgazdálkodásban és a mezőgazdaságban” konferencia
Az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztálya, a Magyar Természetvédők Szövetsége, valamint a Közép-magyarországi Zöld Kör közös szervezésében került megrendezésre a 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitás Stratégia megvalósításával kapcsolatos konferencia. A december 6-i rendezvényen különböző ágazatok szakértői, kutatók, gazdálkodók, civil szervezetek képviselői és egyéb érdeklődők vettek részt és két fő ágazatot – a vízgazdálkodást és a mezőgazdaságot – érintő végrehajtási kérdésekkel foglalkoztak. A konferenciát Kőrösi Levente, az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztályának vezetője nyitotta meg bevezető előadásával, melyben bemutatta Magyarország 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát.
A felvezető előadást követően két kerekasztal-beszélgetésen járták körbe a szakértők a vízgazdálkodás, valamint a mezőgazdaság és a biodiverzitás megőrzés közötti kapcsolat témáját. Olyan kérdéseket igyekeztek megválaszolni, hogy miként lehetne a Stratégia céljainak végrehajtását elősegíteni, hogyan látják az érintett ágazatok szereplői a megvalósítás lehetőségeit és akadályait, vagy épp hogyan tudnak a támogatások hozzájárulni a végrehajtáshoz
A konferencián bemutatott előadások letölthetők a hír mellékletéből.